Lótusz

Mire gondol egy kidobott kutya?

Aki rendszeresen ránéz az oldalamra, újra és újra láthatja, hogy kampányolok, a kitett macskák, kutyák és egyéb háziállatok védelmében.

A mai jegyzet is hasonlóan megrázó lesz, de most nem a képek fognak beszélni, hanem a szavak. Ugyanis interneten összegyűjtött csokrot olvashat ma a kedves olvas, mely egy segélykiáltás, ami bármely kitett kutyától, macskától hangozhatna… Ha meghallanánk… A kutyák is érző lények. Sőt, sokszor sokkal érzékenyebbek a bántásra, verésre, és menthetetlenül letargikusak, mikor a “gazdáik” megválnak tőlük, mint egy játékszertől.

Elképzelted már, hogy mi lenne akkor, ha például otthonról a család elküldne, mert pl. azt mondanák rád, hogy rossz anya vagy? És nem kellesz és túl sokat nyüszítesz, meg túl nagyra nőttél…. stb. Hogy akiket imádtál, szolgáltál, óvtál és védtél mindentől, egyszercsak hátat fordítanak neked? Nem. Nem tudod elképzelni. Pedig egy kidobott kutya ezt érzi. Hogy felesleges. Csalódott. Mélységesen szomorú. Kilátástalan a helyzete. Hogy őt nem szeretik… És arra gondol, mit is ronthatott el… Hogy lehet, hogy kitették…

– Hé, várjatok! Ne hagyjatok itt! Nem tudok olyan gyorsan futni, mint az autó! Nem halljátok, ahogy ugatok? Gyertek vissza! Hát nem veszitek észre, hogy itthagytatok? Hogy lehettek ilyen feledékenyek?

– Már nem is látom őket. Most meg mit csináljak? Biztos nemsokára rájönnek, hogy ittmaradtam. Addig is megyek itt az úton, hogyha jönnek értem, könnyen megtaláljanak. Egy kis séta sosem árt, úgyis szedtem fel mostanában egy kis többletet.

– Hú, jó sokat jöttünk! Most már biztos nem a tóhoz megyünk, oda sokkal rövidebb volt az út.

– Jaj, de jó! Megint utazunk? Most hova? Remélem, megint ahhoz a finom vizű tóhoz… A Zsuzsi miért nem jön? Persze, biztos megint leckét csinál. Mostanában nem nagyon ér rá velem játszani. Meg a többiek se. De majd biztos megint több idejük lesz.

– Vihetem a zöld labdámat? Jó, jó, csak megpróbáltam. Majd keresek ott a tónál valami finom kis csontocskát. Vagy faágat. Akkor is, ha nem a tóhoz megyünk.

2

– Jaj, várjatok, pisilnem kell! Mindegy, majd visszatartom, egy jó kutya sose csinál be az autóba.

– Nahát, itt miért állunk meg? Nektek is pisilni kell? Mert nekem már nagyon. Köszi, kész megkönnyebbülés.

– Leszakad a lábam. Nem igaz, hogy még mindig nem vették észre, hogy eltűntem! Már nem is számolom, hány autó dudált rám. Mit dudálnak, láthatnák, hogy a gazdáim után megyek!

– Na tessék, eleredt az eső. Máskor szeretem, de most már nagyon éhes vagyok és fáradt is. Hát miért nem jönnek már? A reggeliből hagytam egy kicsit, hogy örülhessek neki később is. Ostobaság volt, meg kellett volna enni, talán most nem lennék olyan borzasztóan éhes.

– Mikor jöttök már vissza?

4

– El kéne bújni valahová az eső elől. Ott van is egy ház, ha jól látom. De mi van, ha elbújok, és pont akkor jönnek értem vissza? Nem lehet, itt kell maradnom az úton, hogy lássanak.

– Egyre jobban esik. Úgy érzem, a bőröm alatt is vizes vagyok. És a szél is fúj, már alig érzem a tagjaimat. Hogy feledkezhettek meg rólam ennyire?

-Na, én nem bírom tovább. Azt se tudom, mennyit jöttem már. Minden lépés kész örökkévalóság. És már sötétedik is. Most már semmi értelme az úton maradnom, úgyse vesznek észre ebben a sötétben. Kéne találni valami búvóhelyet. Miért pont egy ilyen kihalt helyen kellett elveszíteniük? Legalább lenne valami falu a közelben. De itt? Nincs itt semmi. Talán behúzódok oda a bokrok alá. Itt, egészen a tövénél nem olyan vizes. Bár mindegy, annyira át vagyok ázva. Hiába is rázom meg magam.

– Végre kisütött a nap. Amilyen borúsan indult, már nem is számítottam rá. Egy keveset melegít rajtam.

– Mégse olyan kihalt ez a vidék, mint gondoltam. Tessék, itt egy falu. Kéne valami kaját szerezni. Megnézem azt a házat ott a szélén.

– Most mit üvöltesz? Hát bántottalak én téged? Csak egy kis kajáért jöttem, nem a kertedet akarom elfoglalni! Jó, megyek tovább!

– Ó, kedves kis rongyocskám! Mennyire hiányzol! Milyen jó meleg szokott lenni az előszobában! És milyen finom szokott lenni a vacsora! És milyen jó volt játszani a Krisztivel!

– Szegény Zsófi, most biztos én is nagyon hiányzok neki. Talán sír is.

1

– Holnap egészen biztosan megkeresnek. Holnap megint otthon leszek. Otthon…

– Nem is gondoltam, hogy fogok tudni aludni, annyira fáztam. Vagyis fázok, mert még most is. Egy hatalmas velőscsontról álmodtam, de annyira vacogtam álmomban is, hogy nem tudtam megenni. Ez vajon mit jelenthet? Persze azon kívül, hogy fázok és éhes vagyok.

– Azt hiszem, ma nem gyaloglok. Csak ülök itt szépen az út mellett, így is megláthatnak.

– Nem, inkább mégis nekiindulok, a mozgástól talán felmelegszem egy kicsit. Bár jobban menne, ha nem lennék ennyire éhes. Vagyis jobban mennék.

– Hát itt mindenki üvölt? Milyen hely ez? Miért aggódtok egy ilyen pici kutya miatt, mint én? Nem látjátok, hogy mindegyikőtök legalább kétszer akkora?

– Na, itt a bolt. Talán ennek a kukájában van valami ehető. Jaj, most mit csináljak? A kuka ott van a másik felénél. Ha olyan messzire megyek, nem látnak meg a gazdáim.

– Mindegy, kockáztatok, annyira éhes vagyok már.

5

– Hát, nem valami nagy lakoma… Ennél százszor jobbat szoktam kapni. Mindegy, mégiscsak valami. Jaj, sietek vissza az útra.

– Aranyos gyerek vagy. Látod, én meg aranyos kutya vagyok. Nincs kajád? Kár.

– Ne üvöltsetek annyira! Hát miért baj, hogy végigmegyek az utcán? Nem bántok senkit. Jaj, gazdáim, miért nem jöttök? Igyekeztem jó kutya lenni, hogy hagyhattok mégis itt?

– Gyengülök. Nem is csoda, amennyiszer köhögnöm kell. Akármilyen előszoba jó lenne. Milyen mogorva falu ez. Ahol kutya van, az üvölt, ahol nincs, ott hozzám vágnak valamit, ha bemegyek a kertbe. Meg kéne találni azt a gyereket. Talán meggyőzhetném az anyját, hogy biztosítson nekem egy előszobát. Vagy egy rongyot, legalábbis amíg jönnek a gazdáim.

– Azt hiszem, megpihenek itt. Már olyan nehezen emelem a lábamat. És a köhögés is egyre rosszabb.

– Micsoda? Nem, rosszul látod. Nem kóbor kutya vagyok. Nekem vannak gazdáim, csak pillanatnyilag sajnos nincsenek itt. Mondd meg a mamádnak is. Nem, köszi, nem kell hazavinnetek, nekem van otthonom. Ja, hogy a mamád nem is akar? Igen, gondoltam. Ésszerű nőnek látszik. Igaza van. Egy kutyát tartani nagy felelősség. Na, nem, azért ez túlzás. Azért annyira sokba nem kerülök. Nézzen rám, asszonyom, hát kerülhet sokba egy ilyen kicsi állat?

– Jól van, menjetek. De legközelebb hozzál kaját. Vagyis hát biztos nem lesz legközelebb, mert ma már biztosan megérkeznek a gazdáim.

– Itt a falu vége. Mi legyen? Nem, azt hiszem, nem megyek tovább. Itt mégiscsak könnyebb búvóhelyet meg kaját találni. De hogy itt miért olyan rossz kedélyűek a kutyák…?

6

– Miért nem jönnek már?

– Biztosan elfelejtettek. De hát az nem lehet! Hogyan felejthettek el engem, amikor én nem felejtettem el őket???

– Tessék, most még köhögök is. Utálok köhögni, olyan, mintha kijönne egy részem.

– Egyszer, amikor még kicsi voltam, köhögtem. De akkor ott volt velem a Kati, meg a többiek, és elvittek a dokihoz, és finom meleg leveskét adtak meg gyógyszert. És kivételesen a Brigi szobájában alhattam. De régen volt! Most még az előszobának is örülnék, és az se lenne baj, ha hideg lenne az a leves.

– Mintha az a kedves gyerek lenne ott. Ja, nem, csak hasonlít. De ez is kedvesnek látszik. Jó lenne, ha lenne előszobájuk. De túl fáradt vagyok, hogy odamenjek hozzá. Talán magától is észrevesz. Nem, megy tovább.

– Azt hiszem, lecsukom kicsit a szemem. Nem lehet belőle baj, a gazdáim… így is észre tudnak venni.

– Valaki közelít… Mintha… az a gyerek lenne… Igen, az anyja is… vele van. Túl halkan… beszéltek… Igen… beteg vagyok… A vak is … láthatja…

– Felemelnek… Ki… az… nem… látom… Olyan… nehéz… a… szemhéjam… Ne… vigyetek el… innen… Bármikor… jöhetnek… a … gazdáim… Itt… kell… várnom… őket…

Pedig mennyi örömet és szeretet tudnak adni! Nagyon nagy köszönet annak a sok embernek, akik a menhelyeken próbálják életben tartani a kivert kutyákat cicákat! És azoknak, akik pedig kidobják a megunt háziállataikat, vagy bántalmazzák őket azt üzenem, hogy ez is egy karma, ami egyszer visszaüt!

kutyus utolsó

És az “utolsó” levél:

Kedves Anyu és Apu!


Meguntatok, és elvittetek a menhelyre. Túlzsúfolt volt,és én egy szerencsétlen számot kaptam. Egy fekete műanyag zsákban vagyok. Néhány más kölyök megkapja majd az én alig használt pórázomat,amit itt hagytatok. A nyakörvem kicsi volt és piszkos, de a hölgy levetette rólam, mielőtt átküldött volna a Szivárvány-hídon. Lehet, hogy még otthon lehetnék, ha nem rágom szét a cipődet. Nem tudtam, mi az, csak annyit, hogy bőr, és ott van a padlón a Te szagoddal. Csak játszottam. Lehet, hogy még otthon lennék, ha szobatiszta vagyok? Az orrom beledugása abba, amit én csináltam, csak megszégyenít. Vannak könyvek és kutyakiképzők, ahonnan megtanulhattad volna, hogy hogyan kell nekem megtanítani, hogy jelezzek az ajtónál. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem viszek be bolhákat a lakásba. Bolhaírtó nélkül nem tudok megszabadulni tőlük azután, hogy napokig kint hagysz az udvaron. Lehet,hogy még otthon lennék,ha nem ugatok? Csak énekeltem, “ijedt vagyok”, “magányos vagyok”, “itt vagyok”, “a legjobb barátod akarok lenni”. Lehet, hogy még otthon lennék, ha felvidítalak? Ha megütsz, nem tudom megtanulni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha szántál volna időt arra, hogy megtanítasz helyesen viselkedni. Az első hét után már nem törődtél velem, de az összes időmet arra szántam, hogy VÁRJAK RÁD!

Ma meghaltam.
Szeretettel: A kiskutyátok

Ha te is szeretnéd a környezeted figyelmét felhívni, oszd meg a cikket!

Még több “állati” cikk ITT található.

Kövess a FACEBOOK-on, TWITTER-en is!

képek: google.com, forrás 1, forrás 2

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is!

Ha van kedved, csatlakozz a FACEBOOK-csoporthoz is!

Áldás! Lótusz

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kaposvári Kaposvári says:

    Nagyon szép volt nagyon jól volt sajnálom a kutyát vanak ijen emberek hogy kiteszik Isten segitsem meg a kutyákat Isten áldjon meg??

  2. Edit Sara says:

    Ma amikor kefelgettem a kuvaszomat mert eppen vedlik es oriasi felesleges bundatomeg jot le rola eszembe jutott ez a cikk es elojottek a konnyeim. Bojtar a kuvasz es Molly a border colliem odabujtak es nagyon komolyan neztek ram, hogy anya mi a baj, nezd hogy szeretunk , ne sirj.
    Es rajtuk keresztul meg jobban fajt nekem ennek az ismeretlen kiskutyanak a tragediaja. Hiszen annyi szeretetet tudnak adni es olyan onzetlenul oszinten adjak nekunk az eletuket hogy nekunk embereknek nagyon h alasnak kellene lenni azert amit kapunk toluk es nem eldobni oket es nem torodni veluk mert valamiert “kenyelmetlenne” valt a tartasuk. Az ember akinek szive es lelkiismerete van nem dobja el a csaladtagjait. es ok csaladtagok.

  3. Agi , akkor te egy nagyon jo ember vagy. nekunk is vannak es mindig voltak kutyaink, menhelyrol is, tunderiek es rengeteg szeretetet kaptam es kapok toluk. Remelem meg sokaig lehetek a mamajuk es orulhetunk egymas tarsasaganak. az oreg kutyank 18 evet elt velunk amikor el kellett engednunk, de a szivunkben orokke elni fog.

  4. Edit Sara says:

    Egek, tudtam hogy nem szabadna elolvasnom ezt a cikket, most is folynak a konnyeim. Nekem is mindig voltak kutyaim, most is van ketto, imadom oket inkabb en nem ennek de nekik mindenuk legyen meg. legfokeppen a szeretet, amibol toluk olyan sokat kapok es kaptam az eletem soran. szivszaggato volt a cikk is de a level;-(((

  5. Ági Csikós says:

    Tudtam, hogy nem lenne szabad elolvasnom..még most is sírok..Nekem mindig csontsovány kóbor kutyáim voltak és vannak is..igaz Kiflike, most kb 40kg..
    Mikor telefonáltak, mert gondolták befogadom, felállni nem tudott..csontsovány volt..Micit meg picinek dobta be az udvarra valaki..


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!