Lótusz

A gazdagság és bőség elérése feng shuival

A Feng shuit egyre többen használják arra, hogy boldogabb, gazdagabb, egészségesebb és sikeresebb életük legyen. Ma már egyre kevesebb ember néz szkeptikusan ezekre a módszerekre. Én mindig is nyitott voltam, és kos létemre elég kíváncsi is ahhoz, hogy bármilyen “technikát” bevessek életem jobbá tételéért.

A Feng shui alapjai

A feng shui, a többezer éves kínai térrendezési művészet, mely a nemcsak az építészetet, de a kínai emberek szinte egész életét áthatja. Az épületek fekvése, a bennük található helységek elhelyezkedése hatással vannak a benne élük minden életterületére.

Ha szeretnénk a feng shuit az otthonunkba “hívni”, el kell hinnünk, hogy működik, még úgy is, ha nem mindig értjük mit miért és hol találhatunk meg szimbolikusan.

fütölő

A legelső lépés viszont a “tisztítás” legyen. Ha új lakásba költözünk, vagy a régit szeretnénk egy kicsit átalakítani, “befengshuizni”, akkor tisztítsuk meg a teret: füstölőzzünk, imádkozzunk, égessünk gyertyát, és kérjük az Égiektől az otthonunk védelmét és folyamatos tisztítását (+tippek ITT). Ha már egy belakott lakás életterületeit szeretnénk felpörgetni, akkor először is az elromlott dolgokat javíttassuk meg: ami eltört, ami elrepedt, inkább dobjuk ki. A ruháinkat, holmijainkat válogassuk át, amire már nincs szükségünk, és még használható, ajándékozzuk el, ami eddig már menthetetlen, azt dobjuk ki.

gyertya

Vannak olyan tárgyaink, aminek bár semmi baja nincs, de valakitől kaptuk, és úgy érezzük, hogy nem jó hatással van ránk (ha ránézünk, rossz érzésünk van vele kapcsolatban), vagy ajándékozzunk el, vagy dobjuk ki. A nyugalmunk és életünk pozitív energiái sokkal fontosabbak ennél.

A tisztítás volt a nulladik pont. Az első pont pedig egyen az, hogy megmutatom, a lakásban hogyan helyezkednek el az egyes életterületek.

 

A feng shui életterületek: bágua térkép

Az életterülete meghatározására a kínaiak többféle módszert alkalmaznak, mi csak az egyikkel ismerkedünk meg, ez az úgynevezett bágua térkép segítségével történik.

bágua térkép

Ez az etalon, ami megmutatja, hogy otthonunkat hogyan tudjuk felosztani az egyes életterületekre. A térképet (arányosan nyújtva, ha a te otthonod nem négyzet alakú), kell beazonosítanod az otthonodban. A legegyszerűbb módszer szerint a bejárati ajtónak az “Emberi kapcsolatok, karrier életterületén kell elhelyezkednie (vagy az önművelés/segítőkész emberek területen).

Tehát, ha már tudjuk, hogy hol a bejárat, akkor el tudjuk helyezni a többi részt is. (A kínaiak ennél több változót is figyelembe vesznek: a születési adatok alapján kínai asztrológiai jellemzőket figyelembe véve, de ha csak a bágua térképet használjuk, akkor is nagyon sokban tudunk életünk minőségén javítani.)

Az egyes életterületeket többféle módon erősíthetünk:

  • az arra a területre pozitívan ható színnel;
  • az adott életterületet erősítő, jellemző tárgyakkal;
  • az adott életterület “eleméhez” tartozó formákkal.

A kínaiak szerint a világon minden az 5 elemből épül fel. Az öt elem:

 – tűz

 – víz

 – föld

 – fém

 – fa

Az egyes elemekhez az alábbi színek tartoznak

színek

Az alábbi térképen pedig látható, hogy melyik elemhez melyik szín, és milyen forma tartozik.

térkép színek, formák

 

A gazdagság és a siker elérésének titka

fs1

Legtöbbünk a gazdagságot, a bőséget, a jó karriert látja a legfontosabb dolognak. A gazdagság, anyagi javak “területe” a sokak által gazdagság-saroknak becézett életterület. Ezt a bejárati ajtótól a bal távolabbi sarokban találjuk. Ehhez a fa elem tartozik, ami a zöldes árnyalatokat, itt még a lilát és arany, ezüstöt jelenti. Formák közül pedig a hosszúkás, oszlopszerű forma erősíti.

fs 2

Itt elhelyezhetünk a pénzzel, a gazdagsággal kapcsolatos képeket, széfet, egy malacperselyt, a megtakarított pénzünket, értékpapírokat, bankkártyát… stb. A terület (kínai) szerencsehozói: az aranyhalak, a teknős, Buddha, Ganésha, burjánzó (nem szúrós levelű) zöld növények. Kínai szerencsehozókról ITT olvashatsz még.

ganésha

Ganésha

Ásványok közül a citrin, a borostyán és a tigrisszem segíthet.

Mivel a gazdagság alapja az, hogy segítséget kapjunk másoktól, vagy legalábbis együtt tudjunk velük dolgozni, vállalkozóként pedig nem árt, ha jó hírnevünket is öregbíthetjük, ezért a gazdagság eléréséért nemcsak ezt a területet éri meg, ha erősítjük, hanem a bejárati ajtó oldalán, középen található emberi kapcsolatok, karrier és az ezzel szemközt található jó hírnév, siker területet is.

Az emberi kapcsolatok, karrier terület a “víz” elem fennhatósága alá tartozik, amihez az asszimetrikus alakzatok és a víz, a kék, a fekete szín tartozik. Itt elhelyezhetjük azokat a képeket, amiken olyan dolog látható, amit el szeretnél érni: pl. családi fotó, ha családot szeretnél alapítani, vagy egy karriercélt, vagy olyan összegről szóló csekk képét, amit szeretnél magadénak tudni. Ha olvastad a Titok c. könyvet, itt helyezheted el a “Hála-lapodat”, amin “tételesen felsorolod, mi az amit el szeretnél érni.

csobogó

A jó hírnév, siker életterület a tűz elemhez tartozik, amihez a pirosak, narancssárgák, a sárgák tartoznak illetve a piramis alakú, tárgyak. Legyen akár egy piros függöny, vagy egy piros gyertya, bármivel odaidézheted a tűz elemet. A siker szimbóluma a ló, a páva. Itt elhelyezheted a névjegykártyádat, hogy a jó híred elterjedjen a világban.

fs3

Ahhoz, hogy új szintre emelkedjen életünk egy-egy területe, ahhoz a réginek meg kell szűnnie, le kell, hogy rombolódjon. Ezért, ha az átrendezés után egy pillanatnyi visszaesést tapasztalsz, ne ijedj meg, próbáld meg átvészelni abban a tudatban, hogy a jó már úton van feléd.

Próbáld ki és ha van kedved, írd meg a tapasztalataidat!

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is!

Ha van kedved, csatlakozz a FACEBOOK-csoporthoz is!

Áldás! Lótusz

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!