Lótusz

Ezért imádkozz minden nap

Gyógyítsd és fejleszd magad!

Gyerekkoromban úgy éreztem, hogy az ima valami kötelező, ugyanakkor megfoghatatlan dolog. Mostmár, felnőttként is néha “nyűgnek” érzem… -elkezdeni! Amikor viszont belefogok és már néhány perce mondom, hatalmas nyugalom száll meg, a szeretet érzése vesz körül és fantasztikus érzések kerítenek hatalmukba.

Az ima a Wikipedia szerint: “az egyénnek vagy közösségnek a transzcendenssel való kommunikációja”. A transzcendens, vagyis a “láthatatlan” világ is több szintből áll, mert vannak, akik különféle Istenségekhez imádkoznak, de ha a legmagasabb szinthez szeretnénk eljutni, akkor keressük a kommunikációt az Angyalokkal, a Szentekkel és az Égiekkel (Atya, Fiú, Szentlélek).

Az ima, mint kommunikáció többféle lehet: vannak olyan élethelyzetek, amikor segítséget kérünk odaföntről – gyógyulásban, munkában, emberi kapcsolatokban. Lehet olyan is, hogy spirituális szintünket szeretnénk emelni, és ehhez kérjük az Égiek segítségét. Amikor már nagyon magas szinten vagyunk, szinte már a létezésünk is egy ima: azzal a szeretettel, ami belőlünk árad, tisztul a környezetünk, és a körülöttünk lévőket energiával töltjük fel.

Hogyan hat ránk az ima?

  • megnyugtat – az imavers egy tipikus ritmust ad, ami olyan, mint a zene;
  • segít a depresszió leküzdésében;
  • megtisztít: bizonyos imák megtisztítanak minket is és a környezetünket is;
  • eltereljük a figyelmet a gondokról, megoldást találunk valamire – mintha bevillanna a megoldás. Ez azért lehetséges, mert amikor gondolkodunk egy probléma megoldásán, akkor a bal agyféltekénket használjuk, a tudatunkat… Ima közben pedig a jobb agyféltekét, ami a kreatitvitásért felelős, ami segít abban, hogy más szemszögből lássuk a problémákat.
  • rezgésszint-növelés: az ima, a mantra, a kántálás mind-mind növeli a rezgésszintünket;
  • az Égiekkel való kapcsolatunkat segíti;
  • egészségesebbé (testi-lelki) válunk;
  • gyorsabban gyógyulunk súlyos betegség után;
  • szívünk erősebb tőle;
  • derűsebb lesz az életünk;
  • nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk tőle;
  • szeretet-teljesebb emberi kapcsolatokat tudunk kialakítani.

Hogyan imádkozzunk?

Az imát akár egyedül, akár egy közösségben is elmondhatjuk. Vannak imaversek (Mi Atyánk, Üdvözlégy…), melyeket használhatunk, de saját szavainkkal is elmondhatjuk gondolatainkat. A “begyakorolt ima” azért jó, mert olyankor nem a szövegre koncentrálunk, hanem összpontosítani tudunk az érzésre, a tisztulásra. Amikor pedig saját szavainkat visszük Isten elé, akkor sokkal meghittebb és különlegesebb érzésünk lehet. Vannak bizonyos testhelyzetek, mudrák, melyek az imáinkat megerősítik. Például ha letérdelünk, vagy törökülésben ülünk… Ha pedig szeretnénk megtisztulni, megpihenni, akkor a fekvő helyzet is megfelelő. A kéztartás lehet imára kulcsolt kéz, de akár a két tenyerünket is összetehetjük.

Az ima alapja a hit: ha nem hiszünk igazán, akkor nem biztos, hogy úgy teljesülnek kéréseink, ahogy szeretnénk. Sőt! Akkor sem biztos, hogy úgy teljesülnek. De ettől nem kell megijedni! Mert sorsunk, szabad akaratunk is befolyásol bennünket, és vannak olyan helyzetek, amelyeket nem kerülhetünk el, mert át kell élnünk, hogy fejlődjünk általa, vagy később ez az élmény elindítson bennünket céljaink megvalósítása felé. Az Égieknek nagyobb rálátása van az életünkre: lehet, hogy olyan kéréssel bombázzuk őket, amely nem segítené fejlődésünket. A legjobb, ha kérésünk után hozzátesszük, hogy “Legyen úgy, ahogy mindenkinek a legjobb!”, vagy “Legyen meg Isten akarata”!

Kit kérjünk?

Köszönteni minden nap köszöntsük az Égieket: az Atyát, az Úrjézust, Szűz Mária Édesanyánkat. Ha semmi másra nincs időnk, erőnk, akkor mondjuk a Mi Atyánkat, Üdvözlégy Máriát…  Emelett nagyon sokat segíthetnek a szentek is: Szent Rita (akinek hamarosan itt az ünnepe), Pió Atya és Szent Teréz. Még több a szentekről ITT. Az Angyalok is sokat segíthetnek. Szinte minden tevékenységnek, élethelyzetnek megvan az Angyala, aki segíteni tud. A tudás, megértés Arkangyala Metatron, a szereteté Chamuel, a kommunikációé pedig Gábriel, a gyógyulásé pedig Rafael. Az Angyalokról olvass tovább ITT.

Hogyan kérjünk?

Kérjük az Égiektől az ima kezdetén a tisztítást, a védelmet, az erőt. Majd terjesszük fel a konkrét kérdéseinket, kéréseinket és utána ajánljuk fel saját magunkat és az imánkat kérésünk teljesüléséért.

 
ASSISI SZENT FERENC IMÁJA


Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Amen.

Mentés

Mentés

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is!

Ha van kedved, csatlakozz a FACEBOOK-csoporthoz is!

Áldás! Lótusz

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!