Lótusz

Aarhus és Páfosz lesz Európa Kulturális Fővárosa 2017-ben

A dániai Aarhus és a ciprusi Páfosz lesz 2017-ben Európa két Kulturális Fővárosa Az  Európai Bizottság bejelentette, hogy a dániai Aarhus és a ciprusi Páfosz lesznek a 2017-es év kulturális fővárosai. A közép-dániai Aarhusban hivatalosan január 21-én, látványos ünnepség keretében nyitják meg a rendezvénysorozatot, amelynek központi témája az “újragondolás”. A város azt szeretné bemutatni, hogyan… Tovább »

Mesebeli világ: Izland télen és nyáron

Csodáld meg a meseszép timelapse-videót Izlandról Van néhány olyan hely a világban, ami úgy hívogat, hogy érzem, egyszer meg kell látogatnom. Ilyen például Japán, vagy épp Florida… de van még néhány vidék, amire ha rágondolok, a lelkem már oda is repült. aztán alig bírom visszarángatni a valóságba! 🙂 Az egyik ilyen hely, ami annyira vonz,… Tovább »

Szent Benedek – Európa védőszentje

Nursiai Szent Benedek (Nursia, 480 körül született Monte Cassinoban, majd 543/547-ben halt meg.) Ő volt a bencés rend megalapítója, és a regulájának kidolgozója.1964-ben VI. Pál pápa a nyugati szerzetesség alapítójának és Európa védőszentjének nyilvánította. Emléknapja július 11. Regulája nemcsak a szerzetesek életéhez ad útmutatást, hanem azoknak is, akik igyekeznek Isten útján járni, nem akarnak másnak… Tovább »

Böjte Csaba gondolatai a menekültekről, a menekülthelyzetről

Böjte Csaba a szeretetről, az emberi hibákról és a nehézségekről mindig annyira szépen ír, vagy beszél, hogy azonnal egy másik szemszögből látjuk a helyzetet. Manapság nem telik el nap, hogy személyes beszélgetés során, vagy a médián keresztül ne kerülne szóba a menekültkérdés. Megkérdezték erről a témáról az erdélyi ferences szerzetest is. Az alábbiakban olvashatod gondolatait:… Tovább »

25 mesebeli hely a világon – vedd fel a bakancslistádra!

Év elején az ember tervez és reménykedik, hogy csupa jó dolgok fognak történni vele! Kívánom, hogy így is legyen, kedves Olvasó, teljesüljön minden vágyad! (Ha nem tudod, hogyan lehet lezárni az évet és elindítani az újat, akkor olvass bele egy korábbi cikkembe: ITT). Visszatérve a Bakancslistára – nekem is van egy kedvenc helyem, ahová már… Tovább »

Európa 6 legszokatlanabb étterme

Enni mindig jó! Őrült jó helyen enni még jobb. A GoEuro kiválasztotta Európa 6 legszokatlanabb éttermét. Ebből kettő Belgiumban található. Ha Európa a gasztronómia fellegvára, akkor a  GoEuro által kiválasztott legeredetibb éttermek a világ bármely pontján megállnák a helyüket. Ezekben az éttermekben nemcsak az ízlelőbimbóinknak, de a szemünknek is tetsző dolgokkal várják a vendégeket. Vacsora… Tovább »

Kastélyok Európában – képekben

Európában nagyon sok rejtett szépség található. Ezek között is számos kastély létezik, felújítva, lakható formában. A szigeteken, hegytetőkön, tópartokon elszigetelve találhatóak meg, akár a nagyközönség számára eldugott helyeken is.  Az alábbiakban ezek közül mutatok néhányat.                                        … Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!