Lótusz

200 éve született Arany János – mindent tudsz róla?

Mennyire ismered életét-munkásságát? Teszteld a tudásod! Arany János Nagyszalontán született 1817. március 2-án és 1882 októberében halt meg Budapesten. Költőként, tanárként is újságíróként dolgozott. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Az alábbi tesztben… Tovább »

15 életbölcsesség azoktól, akik 2016-ban mentek el

2016-ban elmentek, de életbölcsességeiket ránk hagyták 2016-ban sok világhírű személyiség távozott a világból, akik sokat adtak nekünk. Akár a zenei életben, akár az irodalomban, vagy éppen a könnyedebb műfajban, a filmes világban. 15 olyan mondatot hoztam, amely segítséget adhat a nehéz időszakokban, vagy példát mutat emberségből.   Bevallom, David Bowie nekem kicsit nagy falat volt…. Tovább »

Ezt üzeni neked a dalai láma

Ezt üzeni neked Tendzin Gyaco, a dalai láma A dalai láma a tibeti buddhizmus legmagasabb rangú tanítója. Az egymást követő dalai lámák egy öröklési vonalat formálnak, amely 1391-ig nyúlik vissza. A jelenlegi – tizennegyedik – dalai láma Tendzin Gyaco. A legtöbb tibeti buddhista iskola elfogadja a dalai lámát Tibet vallási és politikai vezetőjének. A lámák eredeti… Tovább »

A brit királyi család személyiségfejlesztő terapeutájától tanulhatsz

Egy nagyon izgalmas eseményre invitállak, ahol a BRIT KIRÁLYI CSALÁD PSZICHOTERAPEUTÁJÁNAK TRÉNINGJÉN VEHETSZ RÉSZT. 2016. NOVEMBER 19-ÉN. November 19-én, a III. Womanity Fesztivál előrendezvényén az önismereté és személyiségfejlesztésé a főszerep, a nap kiemelt előadója Marisa Peer lesz. Nagy-Britannia legnépszerűbb motivációs előadójának ügyféllistáján a brit királyi család, olimpikonok és számos nemzetközi sztár is szerepel. Persze, a… Tovább »

Ki a kedvenc színésznőd magyar hangja?

Nemrégiben a legsármosabb külhoni férfiszínészek magyar hangját kerestük (ITT). Most pedig gyönyörű szép külföldi színésznők magyar hangjaira derül fény. Belevágunk? A férfiszínészek szinkronhangjával kapcsolatos tudásodat ITT tesztelheted. De a retro mesehősök hangjaival kapcsolatos tudásod is tesztelheted ITT. Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is! Ha van kedved, csatlakozz a FACEBOOK-csoporthoz is! Áldás! Lótusz... Tovább »

Ki a kedvenc férfiszínészed magyar hangja?

Tudod kinek a hangján szólalnak meg ezek a világhírű színészek? Azt mondják, a magyar szinkron megismételhetetlenül jó. Tényleg nagyon élvezetes, amikor elindul a film, és bármi is lesz, tudjuk, hogy a főhős kinek a hangján fog megszólalni magyarul. Azonban a legtöbb országban a filmeket max. feliratozzák és nem készül hozzá szinkron. Emlékszem, régebben a jugó… Tovább »

Müller Péter: Ha túléled, és jól, erős leszel!

Kezdhetném ezzel a közhellyel is: “Ami nem öl meg, az megerősít.” De tényleg így van. Múltbéli élményeink, előző életeink, vagy éppen gyermekkori traumáink a felszín alatt tovább élnek. De az csak tőlünk függ, hogyan viszonyulunk mindehhez és mit hozunk ki belőle. Müller Péter így vélekedik a múltról: “Minden embernek időtlenül gazdag múltja van. Testünk minden… Tovább »

Ez az élet titka a világ legidősebb orvosa szerint

Dr. Shigeaki Hinohara a világ legidősebb orvosa, aki még mindig aktívan praktizál. 2014-ben, amikor betöltötte a 103. életévét a hosszú és egészséges élet titkáról kérdezték. Ő az alábbi 10 pontban foglalta össze mindazt, amit megtapasztalt és felhasznált a jó élethez. 1. Érezd jól magad a bőrödben! Az egészséges táplálkozás, a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés… Tovább »

Kivel töltenél egy éjszakát Drakula kastélyában?

Az Airbnb Drakula kastélyát kínálja ingyen egy éjszakára a nyertesnek és párjának Az Airbnb Drakula kastélyát kínálja ingyen egy éjszakára a nyertesnek és párjának. Mindezt idén október 31-én éjjelén teheti, amikor beköltözhet a törcsvári kastélyba. Mivel lehet kiérdemelni a ezt a megtiszteltetést? Az Airbnb az alábbi kérdésre várja a legpikánsabb választ: “mit mondanál Drakula grófnak,… Tovább »

Programajánló nőknek, önmagukat keresőknek

Nehéz nőnek lenni. Megfelelni a divat, a család, a munka kihívásainak és még önmagunknak is maradni, hogy fejlődjünk és még jól is érezzük magunkat a bőrünkben! Ha te is hasonló cipőben jársz, érdemes lesz ellátogatnod a következő fesztiválra. TE KI VAGY? KERESD MEG A VÁLASZT AZ ORSZÁG MEGHATÁROZÓ NŐI FESZTIVÁLJÁN! Az élő magazin koncepciót –… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!